"Miattad jobb emberré váltam, melletted pedig olyan boldog lehettem, mint amilyen még sose voltam és valószínűleg nem is leszek."

Az írónő eddigi könyvei (csak a kis novelláit és az Első táncot nem olvastam tőle – bár ami késik, az a vonat…) mind beszippantottak, és ez a könyv jó ideje kívánságlistás volt, mégis kicsit félve vettem a kezembe, mert kicsit másabb az alapsztori, mint a többinél; de ez a félelmem gyorsan megszűnt, mert rövid időn belül le sem tudtam tenni a könyvet. 
Nagyon kíváncsi voltam, hogy Viki mit hoz ki egy lecsúszott írónő történetéből és bevallom, ennyire jó cselekményre nem számítottam! 

Fülszöveg

Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.

Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie. 
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.

Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?

Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről.

"Egy újabb fejezethez értem az életemben, amikor már nem az számított, hogy nekem mi a jó. Csak az érdekelt, hogy ne bántsam a körülöttem élőket, és rendbe hozzam azokat a hibákat, amiket mások kárára követtem el."

Főszereplőnk, Leila Findley az elején egy irritáló csődtömeg - jó pár oldalon másra sem vágytam, mint jól kupán vágni egy szívlapáttal -, de a történetben előrehaladva kibontakozik előttünk, hogy mégis, hogy a bús büdösbe került oda az élete, ahol jelenleg tart. A cselekmény előrehaladtával apránként ismerjük meg Leila múltbéli "sötétfoltjait", rossz döntéseit és világfájdalmának okát. A szemünk láttára mászik ki a gödörből lépésről lépésre haladva és azt vesszük észre, hogy egyre jobban szurkolunk neki, hogy legyen ereje túllépni a múlton.

"– Ez repül instára – csóváltam a fejem hatalmas vigyorral. – Ezer éve nem töltöttem fel semmit, de ezt most muszáj – Színpadias mozdulatokkal pötyögtem a telefonomon, hogy ő is lássa, sőt, hangosan mondtam: – Raymond atya, az orgazmusommal az arcán. És fent is van!"

Jonathan Raymond nem az a tipikus karakter, akit kedvelni szoktam, mégis gyorsan belopta magát a szívembe. Kedves, higgadt és nem hogy nem rosszfiú - akikért általában odavagyok -, hanem egyenesen pap! Mégis egy olyan szereplője a történetnek, akit csak szeretni lehet.

Nálam a vallás katolikus neveltetésem ellenére is bizonyos dolgok miatt eléggé tabu, így kicsit féltem ettől a száltól, de szerencsére nem volt zavaró vagy túltolt.

"A nap nagyjából a Forum Romanum felett kel fel. Amikor minden narancsfényben úszik és csend van, akkor úgy érzem, mintha minden a helyére kerülne. Egyszerűen tudom, hogy az a nap is csodálatos lesz, mert nem lehet másképp (...)." 

Róma és az olasz temperamentum beszippantott és úgy éreztem, mintha én is ott sétálgatnék a macskaköves utcákon Leila és az atya társaságában, Elba pedig egy gyöngyszem volt számomra. 

Összességében többet kaptam a könyvtől, mint amit vártam és abszolút kedvenc lett! A végén a fordulattól egy hatalmas hátast dobtam, sok mindenre számítottam, de erre nem! 
És a vége… Nagyon olvasnék egy folytatást ez után a lezárás után...

A könyv: 5/5
A borító: 5/5
Összességében: 5/5