A könyv barátnőm jóvoltából került a kezembe, ahogy Csilla előző két könyve is, és ahogy A másik oldalról sorozat köteteit, úgy ezt is imádtam! Szeretem az írónő könyveit, mert olyan részletességgel ír a karakterekről és eseményekről, hogy magam is a történet részesének érzem magam, mégsincs semmi túltolva vagy túlmagyarázva. 

Fülszöveg

Rebeka ​Simon saját lakberendező cégét vezeti Londonban. Egzisztenciája, kapcsolatrendszere messze felülmúlja korábbi elképzeléseit, sikert sikerre halmoz, mégsem tud igazán boldog lenni. Egy titkot hordoz 19 éves kora óta, mely ez idáig egész felnőtt életében fogságban tartotta. 
Rebeka lánya, Tara és a barátja úgy döntenek, hogy fiatalkoruk ellenére eljegyzik egymást. 
Rebeka elhamarkodottnak tartja ezt a lépést, de képes változtatni a hozzáállásán és igyekszik támogatni a lányát. 
De az eljegyzés napján Rebeka rádöbben, hogy a féltve őrzött titka hamarosan napvilágra kerül. 
Hány ember életét teheti tönkre egy ilyen, múltban gyökerező rejtély? Hogyan lehet megúszni a legkisebb sérülésekkel egy nem várt találkozást? És mi van, ha nem csak Rebekának vannak olyan titkai, melyek mindent megváltoztatnak?

Papp Csilla legújabb romantikus, izgalmas fordulatokban bővelkedő története az útról és az útkeresésről ezúttal olyan örökké aktuális témákat is boncolgat, mint a szülő-gyermek kapcsolat, a mozaikcsaládok helyzete, vagy éppen a szexuális zaklatás.

"… ebben a felfoghatatlan méretű univerzumban, ahol mi csak apró csillagporok vagyunk, minden mindennel összefügg, akár tudunk róla, akár nem."

Ez az idézet magába foglalja a történetet. Minden összefügg mindennel, mindenki összeköthető mindenkivel, mégsem egy bonyolult katyvasz az egész, hanem egy nagyon jól felépített romantikus történet, tele eseménydús fordulatokkal.

Az eseményeket három szereplőnk szemszögéből láthatjuk. Rebeka, Milán és Tara gondolatai és érzései tárulnak a szemünk elé. Bár olvasás közben (és után is) felmerült bennem, hogy vajon Tara szemszöge mennyiben lényeges az események szempontjából, rá kellett jönnöm, hogy igenis jobb volt, hogy az ő perspektívájából is átélhettünk dolgokat, érzéseket.

Rebeka karaktere vegyes érzéseket hagyott bennem. Egyrészt sajnáltam, hogy egy jégkirálynő lányaként kellett felnőnie apa nélkül, saját döntések nélkül, és úgy érezve, az anyja nem is szereti; másrészt viszont ő ugyanúgy elnyomta volna Tarát - ha a lány hagyja. Folyamatosan siránkozott az emlékeken, hogy elnyomta az anyja, mégis egyfolytában ezt akarta tenni lányával és mindenki mással is. Sosem megbeszélni akarta a másik féllel, hogy mégis mi hogyan legyen ezután, hanem kész tények elé állított másokat. Ez nem kicsit zavart, ezért megszeretni sem tudtam.

Milán már sokkal jobban a szívemhez nőtt, bár azért néha őt is meg tudtam volna csapkodni, de mindezek ellenére nagyon megkedveltem. A nagy titokra a reakciója meglepett, egy hajdani rockerből és az elém tárult személyiségéből ezt a viszonylagos nyugodt fogadtatást nem gondoltam volna, de a "bosszúállása" azért nem kicsit volt övön aluli volt számomra. Megértem a sértettséget, de ez a revans elég durvára sikerült, főleg annak fényében, hogy amikor kibújt nála a szög a zsákból és Reb fejéhez vágta a gondolatait - amivel teszem hozzá teljesen egyetértettem -, azért az ő titka sem volt kismiska...

Tara jelleme nagyon tetszett, egy 20 éveshez képest érett gondolkodású lány, de azért mikor az anyját hibáztatta Rolf miatt, az valahogy számomra kicsit kiverte a biztosítékot. Hiába volt az anyjával megint fasírtban és lehetett nem kicsit zavarodott a lelke és a feje a nagy titok hallatán, nekem erős volt ez a felvetése. A Markoviccsal történt eset után elgondolkoztam, vajon én mit tettem vagy nem tettem volna a helyében, de arra jutottam, hogy a lehető legjobb döntést hozta annak érdekében, hogy tényleg megfizessen valamelyest az a szemét, ő mégse szenvedje meg túlságosan a helyzetet és egy esetleges rendőri elhessegetéstől is megmentette magát - amitől csak ő sérült volna. 

Levente az elején számomra túl tökéletesnek tűnt, állandóan azt vártam, hogy lebukik a szöszivel (vagy mással), de szerencsére a lila köd tényleg igaz volt. Egy nagyon szerethető karaktere a könyvnek a szeretetével és odaadásával.

Rolf egy igazi mintaapa, rendkívül megkedveltem mind a fiatakori énjét, mind a mostanit. Nagyon jót tett a történetnek a karaktere és elmondhatatlanul sajnáltam a végkifejletet vele kapcsolatban.

"Még mindig fogta a kezem, és csak néztük egymást, mint két éhező, akik nem mernek az ételhez nyúlni, mert félnek, hogy ha hirtelen jóllaknak, fájni fog a hasuk."

Nehéz erről a könyvről spoilermentesen írni... Egyik titok után jön a másik, épp felkapartam az állam a padlóról, máris újra leesett. Folyamatosan fenntartotta az érdeklődésem, olyan szinten elmerültem benne, hogy a külvilágra nem is figyeltem, hiába kérdeztek tőlem itthon bármit, a cselekmény teljesen beszippantott. A Rolffal történtek után kicsit meg kellett állnom, hogy kisírjam magam, mert túl nagy még az űr a szívemben Édesapám elvesztése miatt, de miután összeszedtem magam, újult erővel folytattam az olvasást. Kicsit olyan volt, mint egy szappanopera (amiktől egyébként sárgaságot kapok), tele drámával és eltitkolt családi kapcsokkal, én mégis minden percét élveztem!

Jó volt A másik oldalról szereplőinek sorsáról egy-egy morzsát felszedegetni, de azért már nagyon várom a folytatását a sorozatnak...

Ősszel pedig remélem hozzájutok mielőbb Csilla új könyvéhez, a Ha/mar-hoz, mert nagyon kíváncsi vagyok Dalma és Dénes történetére - és persze szereplőink is minden bizonnyal feltűnnek majd az új kötetben...

Borító: 5/4
Alapsztori: 5/5
Összességében a könyv: 5/5