2019. május 01. 14:16 - CsSzBrigi

Mészáros András: Tolvaj Jamie

Ismerkedésem a cyberpunk műfajjal

"Egyszer minden civilizáció eljut addig a pontig, ahol megteremti saját nemezisét."

Első bejegyzésem az oldalon nekem is egy "első"-ről fog szólni, ugyanis egy számomra félig-meddig ismeretlen műfajú könyvről fogok írni, ez pedig nem más, mint egy cyberpunkkal felturbózott hard sci-fi lesz. A sci-fi, mint műfaj nem újdonság számomra - nagyon szeretem a disztópiákat, ezek pedig eddigi olvasásaim alapján elég sokszor tartalmaztak science fiction elemeket is, na de a cyberpunk... 

De mi is az a cyberpunk életérzés? A Wikipédia ennél jobban nem is tudná megfogalmazni:
"A cyberpunkot az ellenőrizhetetlenül gyors technikai (elsősorban informatikai) fejlődés, a hagyományos értékek háttérbe szorulása és a változó világ hívta életre; a századforduló modernizmusának, a nagyvárosok terjedésének egyenes következménye. A cyberpunk művekben az emberek általában óriási, túlzsúfolt metropoliszokban élnek, érzelmi életük ennek megfelelően sivár. A nemzeti érzés helyett a cégekhez tartozás kerül előtérbe: a multik dolgozói – japán mintát követve – a cég épületein belül laknak és dolgoznak, a nagyvállalatoknak saját himnusza van, a politikát a cégek egymás közötti harca jellemzi. A technika az élet minden területére betör: tipikus szereplők a számítógépes bűnöző és az informatikus szakember; az ember-gép kommunikáció már nem billentyűzettel és képernyővel, hanem a virtuális valóság segítségével, a központi idegrendszerre csatlakoztatott berendezésekkel történik; az élő szövetek / szervek lecserélhetők gépi megfelelőikre (például műkar, infraszem, implantátumok)."

El nem tudtam képzelni, hogy ez hogy fog számomra megemészthető formában megelevenedni az oldalakon... És nem is tévedtem sokat ezzel kapcsolatban...

meszaros_andras.jpg

Fülszöveg

A 22. század végén egy fiatal tolvaj meggondolatlanul belekeveredik a világot irányító hatalmak játszmájába. Rádöbben, hogy mekkora ára van a Gépi Intelligenciák, a poszthumánok és a társadalom vezetői között fennálló törékeny békének. Kénytelen szembesülni vele, hogy ezt az árat az emberiség évtizedek óta nyögi – és most rajta a sor. 
Útja során nem csupán a Dzsinnek és az ifritek figyelik árgus szemekkel minden lépését, de meg kell küzdenie Missouri farkasaival és a saját lelkiismeretével is. Elérkezik arra pontra, amikor el kell döntenie, mekkora áldozatot hajlandó meghozni az emberiségért és azokért, akiket mindennél jobban szeret.

Vajon képes egy tolvaj a mérleg nyelvét a megfelelő irányba billenteni, és lerántani a leplet a háttérben húzódó, sötét rejtélyekről? Meddig megy el egy férfi, hogy megmentse azt, akit a legjobban szeret?

A könyv egy molyos csere apropóján keltette fel a figyelmem és került a kezembe. A borító és a fülszöveg megfogott magának és igaz, hogy a Moly.hu-s adatlapján nem szerepel a disztópia címke, én mégis biztos voltam abban, hogy egy disztópikus világ tárul majd a szemem elé - és így is lett.

Rögtön az elején mélyvízbe dob minket a szerző, pontosabban a Süllyesztőbe, ahol csak kapkodjuk a fejünk, hogy tényleg ennyire elfajzott lesz-e a világunk a jövőben és ennyire kilátástalan lesz minden? Kegyetlen és mocskos az egész világ és az írásmód is - valahogy kihagytam volna a spermamintából vett DNS kód elemzést -, de ez szerencsére csak az első fejezetre korlátozódik, úgyhogy itt ne adja fel senki. Bár azért később egy orgiába is belecsöppenünk...

Főszereplőnk Jamie egy mindenre elszánt tolvaj, aki életét (és másokét is) kockáztatva mindent elkövet, hogy megmentse szerelmét. Ami egy nemes és szép gesztus is lenne, ha az olvasó tudná mire alapozni ezt a nagy szerelmet, de sajnos nem tudja... Az első találkozás után kb. fél perccel szex, az egyik következő jelenetben Alex már a menyasszonya és mikor újra hallunk felőle, már a felesége - akit meg kell menteni. Lehet, hogy a világ felgyorsult, de ennyire azért szerintem nem. Az egész történet mozgatórugója Alex megmentése, mégsem tudunk róla többet, mint az a zsákuniverzumban lezajlott pár jelenet és hogy valamikor (isten tudja mikor) Jamie feleségül is vette. Ha már ennyire központi szerepet kap a történetben, nem ártott volna az olvasóval is jobban megismertetni, hogy jobban megértsük tolvajunk motiváltságát.

"Úgy tűnt, a bolondok istene ismét kegyes volt hozzá, mert nem tört el semmije."

A világ, ami elénk tárul sivár, lélekfacsaró és korcs, mégis el tudom képzelni, hogy ez lesz az emberiség jövője. Az emberek hatalomra vágynak és ezért bármit meg is tennének/tesznek. A technika rohamosan fejlődik, már szinte mindenre kifejlesztettek egy gépet/robotot és a génmanipulációtól sem riadnak vissza - és ennek bizony beláthatatlan következményei lehetnek...
A disztópikus jövő a hightech és biotech kísérletekkel és fejlesztésekkel, a DNS-manipulációkkal, a Mesterséges Intelligenciák hatalomátvételével eléggé offenzív világot tár a szemünk elé poszthumánokkal, DNS-hackkeltekkel, testforrasztottakkal és a többi, emberek hibájából létrejött elfajzottal.

Az író egy nagyon jó sci-fi elemekkel tűzdelt történetet hozott létre Schrödringer-hurkokkal (Schrödringer-egyenlete alapján), világűrrel és mindenféle kvantumfizikai elemmel, de számomra kissé kusza volt a dolog. Sok esetben túlírt dolgokat, a többiben meg nem írt fontosabb dolgokról.
A szószedet ötlete jó, de tartalmaz olyant, ami szerintem nem szorul magyarázatra és nem foglal magában jó pár dolgot, aminek pedig szerintem ott lenne a helye.

Alex karakterén kívül hiányolom belőle Krumovval való tényleges kapcsolatát, Jamie valódi kilétét és a sokszor nagyobb időátugrások közben történt eseményeket - számtalanszor volt számomra zavaró egy-egy ilyen átugrás.
Szívem szerint azt mondanám, egy két 500 oldalas kötetben jobban ki lehetett volna tölteni az információs hézagokat és simán elolvastam volna, ahogy mindenki más is szerintem, mert András nagyon jól ír.
A helyesírás ellenőrzésre viszont extra nagy gondot kellett volna fordítani, mert tele volt vele a könyv - elírások, névelő hiányok és többletek.

 

Borító: 5/4
Alapsztori: 5/5
Összességében a könyv: 5/4

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://brigi-gondolatai.blog.hu/api/trackback/id/tr6314794500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása